Basszustechnikai alapelvek

 

"Hiszen nem az a lényeges, mivel mennyi időt foglalkozunk, hanem hogy egyáltalán jó irányban haladunk-e vele..." (Pénzes László)

 

Általános alapelvek

Az általános alapelvekből következő technikai alapelvek

Módszertani alapelvek

A gyakorlatok jellegéről

 

Ez a bevezető fejezet foglalkozik legáltalánosabban azzal, hogy az előttünk tornyosuló akadályhegyet (kezdeni akarok valamit ezzel a rejtélyes basszusgitárral...) mi módon küzdjük le. Ebben a minőségében a Pénzes-féle Gitáriskola gondolati alappillérjeit, alapkoncepcióit tartalmazza.

Természetesen lehetséges más módon is megközelíteni a szólótechnikát. A különböző módszerek hatékonyságát a Tisztelt Olvasó könnyen össze tudja hasonlítani a szakmai honlapok átfogó analízisével.

 

Általános alapelvek

 

  1. Ha rendszert akarunk alkotni, az azt jelenti, hogy félig-meddig már átlátják a meglévőt és az nem tetszik nekünk. Új rendszert csak úgy tudunk alkotni, ha a meglévőt teljesen lebontjuk vagy legalábbis vele kapcsolatban mindenre rákérdezünk.

  2. Minden mozdulatnak megvan a maga filozófiája, amit tudnunk kell felfedezni. Az erre rávezető kérdés minden esetben a „miért”. Ebből következően soha sincsenek felesleges kérdések. Nyugodtan kérdezzük az oktatót: az a dolga, hogy válaszoljon.

  3. Nincsenek helyes és helytelen mozdulatok, csupán egy optimális, míg a többi nem az. Ebből következően: mindig van egy optimális ujjrend, egy optimális pengetési rend és egy optimális technikai skálaszerkezet.

  4. A kényelem sohasem lehet szempont, kizárólag a (kéz)fájdalom az. A kényelmet az ágyban kell keresni elalvás előtt.

  5. Az optimálisat csak úgy tudjuk meghatározni, ha a problémát teljes analízis alá vesszük. Ennek során fel kell ismernünk magát a problémát, fel kell vázolnunk az összes lehetséges megoldást és benne meg kell találnunk az egyetlen optimálisat. Ha erre nem vagyunk képesek, még nem látjuk át a rendszert vagy az ősök (esetleg önmagunk) szokáskötegeit követjük.

  6. Ám még a szokáskötegek követése esetében is marad egy megoldás. A legbölcsebbek akkor vagyunk, ha minden lehetséges megoldást kigyakorlunk és a választást későbbre hagyjuk.

  7. Mi irányítjuk a mozdulatokat az optimalitás elve alapján és nem a mozdulatok minket. Soha sincs olyan, hogy "mindegy".

  8. Kétféle rendszer létezik: a zenei rendszer minden (nyugati kultúrkörű) hangszeren ugyanaz. Ennek magyarázatára elég egy átfogó zeneelméleti összefoglaló. A technikai rendszer azonban minden hangszeren (vagy inkább hangszercsaládon) más és más. A hangszer oktatóanyagának tehát a zenei és a technikai rendszer egyesítését kell tartalmaznia.

  9. Semmit sem tudunk „kizenélni” magunkból, ami nincs benne ujjainkban.

  10. A cél a stabil, biztonságos és lehetőleg gyors basszusjáték elérése az optimalitás elve szerint, ha ugyanis ennek teljességgel birtokában vagyunk, akkor a többi olyan részletkérdés, amelyekkel képesek leszünk megbirkózni.

  11. Ebből következően: a jó módszertan alapszinten csakis technikai jellegű lehet; tartalommal csak jóval később szabad foglalkoznunk.

  12. A hangszertanulás –bár lehet annak venni, sőt úgy is oktatni-, sohasem tréfadolog. Leginkább izzadság, lemondás és unalom, vagy leginkább ennek a háromnak a sajátos egyvelege. Élvezet egyedül a zene tudásában, lejátszásában lehet.

  13. Az eredményes hangszertanulás három alappillére: jó tanár, jó módszertan, jó tanítvány.

 

Az általános alapelvekből következő technikai alapelvek

 

A stabil, biztonságos és lehetőleg gyors basszusjátékhoz az alábbiak szükségesek:

Módszertani alapelvek

 

Ha rövid pillantást vetünk bármelyik publikált (basszus)gitáriskolára, akkor azok általában -a szinte kötelező köszönetnyilvánításokon után-, alapszintű zenei, zeneelméleti vagy technikai magyarázatokkal kezdődnek. Ezzel az alapvetően zenészi megközelítéssel én nem értek egyet, mert én elsődlegesen a tanítvány értelmére szeretnék hatni, semmint zenei érzékére. Fenntartva azon álláspontomat, miszerint bármely megírt basszusgitáriskola csupán egy lehetőség a sok közül és többre nem is törekedhet, első mozdulattal csakis választási lehetőségek merülhetnek fel. Ez azonban általánosabb megközelítést igényel. Foglaljuk tehát össze azt, hogy valójában "mit is akarunk kezdeni" a basszusgitárral!

  1. Gyors, biztonságos és stabil játékot akarunk elérni, amely lehetőleg minden zenei műfajban működik (az utóbbi kritérium igen lesarkított kijelentés, ám kezdőknél ez még nem számít). A gyors játék nyilvánvalóan nem minden műfajban előnyös, ám azt hiszem abban egyetértünk, hogy ha képesek vagyunk gyorsan és biztonságosan basszusgitározni, akkor a többi már olyan részletkérdés, amelyet kisebb gonddal tudunk megoldani.

  2. A fentiekből következően egy jó módszertannak elsősorban általános technikai megközelítésűnek kell lennie, valamint nagyon fontos szempont, hogy ez a technika továbbfejleszthető legyen, tehát ne legyen önmaga zsákutcája.

  3. A publikált módszertan legyen érthető, módszereiben sokoldalú és célravezető.

  4. A publikált módszertan legyen személytelen, azaz átadható.

  5. A publikált módszertan legyen képes a változásokra. Amelyik oktató nem fejlődik tovább az oktatás során és nem képes azt beleilleszteni saját módszertanába, az rossz oktató, mert megrekedt önmaga szintjén.

A gyakorlatok jellegéről

 

A basszusgitár tanulásának (voltaképpen bármelyik hangszer tanulásának) gyakorlatai a következő jellegűek lehetnek:

  1. Technikai gyakorlatok. A jó módszertan gerincét főként az ilyen gyakorlatok alkotják, amelyek közös jellemzője valamilyen technika célirányos erőltetése, kigyakoroltatása. A jó módszertan egymásra "hézagok nélkül" épülő, azaz logikusan összeállított technikai gyakorlatok láncolata, több, különálló, később összefutó "ösvénnyel".

  2. Elmegyakorlatok. Tipikusan ilyen gyakorlatok az összefutó zenei ösvények, ahol 2 különböző (és addig külön gyakorolt) technikai gyakorlatot kell eggyé ötvözni, amely legtöbbször nem megy problémamentesen. Ide sorolható továbbá a globális zeneelmélet basszusgitáron történő (azaz basszusgitárcentrikus) gyakorlati alkalmazása is (például az alapskálák felhasználása egy improvizáció során, bár hozzáteszem, hogy a zenei fantázia improvizatív beindítása egy különálló gyakorlatsorozatot alkot).

  3. Improvizációs gyakorlatok. A zenei fantázia beindítását célozzák meg.

  4. Értelmező gyakorlatok. Ilyenek például a kotta-, tabulatúra-, és tükörkép-olvasási gyakorlatok, amelyeket azonban szakmai tapasztalatom szerint nem szükséges különálló gyakorlatokként vennünk.

  5. Állóképességi gyakorlatok. Gyakran előfordul, hogy a tanítvány mindent tud az adott gyakorlat sikeres elvégzéséhez, mégsem képes meggyürkőzni vele, mert nincs elég fizikai és meglepő, de sokszor lelki, pszichikai ereje. Tehát kell lennie a módszertanban ilyen irányultságú megoldásoknak is. A pszichikai erőtlenség általában önbizalomhiányból és egyéb frusztráltságból ered, amelyet nem ujjgyakorlatokkal, hanem meditatív, "vesébelátó" beszélgetésekkel kell orvosolni. A fizikai állóképesség viszont nyilvánvalóan csakis nyers, technikai rágyakorlással gyógyítható.

  6. Stabilitási gyakorlatok. Ezek nyilvánvalóan a ritmushoz, annak tartásához kötődnek és véleményem szerint érdemes őket külön kategóriába sorolni, mert lehetséges és néha felettébb hasznos pusztán ilyen gyakorlatokat alkalmazni. Ennek tipikus eszköze a metronóm.

  7. Alapelvgyártás. A (basszus)gitártanulás legmagasabb szintű gyakorlatai, bár korlátozottan kezdőknél is lehet erőltetni. A bevezető kérdés a tanítvány felé minden esetben ez lehet: "Szerinted mi lehet a technika mögött meghúzódó alapelv, sőt filozófia?" Tehát a legfontosabb kérdés itt mindig a "miért". Ha a kérdést a tanítvány teszi fel és erre az oktató nem tud felelni vagy ami még rosszabb: sztereotípiákban válaszol, akkor valójában eszetlenül tanít, amely azt mutatja, hogy az általa valaha megtanult alapelveket sohasem vizsgálta felül. Az ilyen módszertan önmaga zsákutcája, amely meghasonlott vagy fantáziátlan tanítványokban fog jelentkezni. Ha a tanítvány a technika mögött meghúzódó alapelveket megértette, akkor azokat előbb-utóbb alkalmazni is képes lesz, még pedig kreatív módon. Ez legelőször folyamatos és néha igen kritikus kérdésözönben jelentkezik, amelynek részletes megválaszolása fárasztó ugyan, ám én ennek személy szerint határozottan örülök, mert tudom, hogy beindulóban a kreativitás:

A kreatív gitáros első alkotásai

 

A mottó tehát csakis ez lehet:

 

"Keressétek az alapelveket! Lehet, hogy ott vannak a homokozóban a vödör mellett!"

 

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért is kell kategóriákat felállítani, van-e egyáltalán értelme mindennek. A visszajelzéseket látva és hallva határozottan állítom, hogy van.

 

"Rend a lelke mindennek."

 

- tartja a mondás és ez nem eszement rendimádatot jelent (amely egyébiránt a drága emlékű Julcsi nénit jellemezte a Kertész utcából, akinél mindig pedáns rend honolt, ám a maga bizarr módján, azaz minden a helyén volt: a művirág, a porcelánkutyus, az ormótlan rádió, a műkarácsonyfa, az óriás szobanövény, amely elvette a lakás felét, stb.).

 

A mondás azt sugallja, hogy ha tudásbázisunk rendszerezett (és csakis akkor), képesek leszünk a tudásban továbblépni.

 

Épp ezért fontos a mondást napjainkba is átültetni: "Rendszerszemlélet a lelke mindennek."

 

Ennek természetesen az ellenkezője is igaz: a rendszertelenül tanuló-élő ember nem képes továbblépni, egy idő után meg fog rekedni tudásában, sőt érzelmeiben is (kivéve persze ha zseni, aminek kicsi a valószínűsége). Ezt én a környezetemben folyamatosan tapasztalom.

Természetesen a túlzások is veszélyesek: a fenti kategóriákat nem szabad egymástól elszigetelt jelenségekként kezelni, hiszen például egy stabilitási gyakorlat a helyes technikára is hatással lesz, a biztos technikai tudás javítja az önbizalmat és fordítva.

 

A kategóriák felállítása tehát csakis a zenetanítást szolgálja, egyébiránt én a zene egységét hangsúlyozom.

 

A zene egységessége azonban kezdőknek nem tanítható, nekik egzakt, jól leképezett kategóriák kellenek. Ezt hívjuk egyébként modellezésnek.

 

Gondolkodjunk el a fentieken...

 

Gondolkodó gitáros