Every breath you take - Police

 

Ismertetés

Teljes dalszerkezet

Videó

Magánvélemény

Tanuljuk meg folkgitáron is!

A Police honlapja

 

A szerzői jogi állásfoglalások a központi honlap Szerzői jogok című fejezetében tanulmányozhatók.

 

You can read copyright statements in the chapter Copyright.

 

Ismertetés

 

Először hallgassuk meg a dalt:

A dal hangneme Asz-dúr, amelynek basszusgitáron lecsapódó teljes skálaszerkezete a következő:

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Asz-dúr teljes skála

 

A dal nagyobbrészt a jól ismert zenei sablonra épül, amelynek funkciói...

 

T-Tp-S-D

tonika - tonika-parallel - szubdomináns - domináns

 

(erről bővebben a központi honlap Összhangzattan I. című részében olvashatunk), ebből a skála-, és hangtömegből nekünk elsősorban ezen funkciójú 4 akkordra van szükségünk, amely Asz-dúr esetén:

Ez az akkordmenet közvetlenül a versszakben érhető tetten, a refrénben pedig kis módosulással, de azonos zenei funkcióval.

Ha nem teszünk mást, mint kiemeljük ezen akkordok alaphangjait (Asz - F - Desz - Esz) és ciklikusan megszólaltatjuk őket, akkor már alapszinten le tudjuk kísérni a dalt. A refrénben lévő Desz7 akkord helyére nyugodtan tehetünk egy H hangot (A húr 2. fekvés).

Kíséret szempontjából azonban nem nagyon érdemes a basszusgitáron hangmagasságban felül mozogni, mert ekkor már beleérünk a közép hangtartományba és ez nem hangzik mindig megggyőzően a basszusgitártól, ezért a javaslatom, hogy a lejátszáshoz az alábbi, alsó regiszterű skálaszerkezetben találjuk meg a fenti 4 hangot:

 

Asz-dúr

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Alapskálák Asz-dúr tonalitásban

 

G-lokriszi

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Alapskálák Asz-dúr tonalitásban

 

F-moll

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Alapskálák Asz-dúr tonalitásban

 

Természetesen a kiválasztott skálasablonon belül van lehetőségünk a kíséret átalakítására is. Én is sokszor játszok be a hangok közötti további átvezető hangokat éppen az előregyártott skálasablont kihasználva. Ezzel azonban a kezdők még ne próbálkozzanak, a variálás (és az improvizáció) ennél jóval magasabb szintű gyakorlat.

 

A dalban van egy rövid mellékdal is E és Fisz akkordokkal, ez nem része az eredeti Asz-tonalitásnak. Ennek ciklikus lekezelése nagyon egyszerű (lásd a Teljes dalszerkezetben), de én személy szerint egy nehezebb slap-pop technikával játszottam le: veszek egy E-oktávot...

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - E-oktáv

 

...majd egy Fisz-oktávot...

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Fisz-oktáv

 

...és a 2 ciklusos (16 pengetéses) sablon helyett ezt játszom be (ahol S slap-, P pop-technikát jelent):

 

SSPSSSPSSSPSSPSP

 

Ha ezt nem értjük, nézzük meg a sablon 2 ciklusos kottáját:

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - kotta

A file .mus kiterjesztésű, megnyitható a Finale Notepad ingyenes kottaszerkesztővel, amely a Letöltések című fejezetben érhető el.

 

Végül ellenőrizzük le az oktató videón!

 

Teljes dalszerkezet

 

Every Breath You Take - Police - 2 ciklus (1 ciklus = 8 pengetés)

Bevezetés

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Asz

Versszak

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Fm

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Asz

Refrén

(1) Desz - Desz7 (H hang)

Asz - B - Esz

Versszak

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Fm

Mellékdal

E - Fisz - E - Fisz - E

Versszak

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Fm

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Asz

Refrén

(1) Desz - Desz7

Asz - B - Esz

Versszak

Asz - Fm

(1) Desz - Esz

Fm

(1) Desz - Esz

(4) Fm

5x (Asz -  Fm (1) - Desz (1))

...

Videó

Magánvélemény

 

Az angolszász zenevilág és zenei gondolkodás ugyan távol áll tőlem, de a 80-as évekbeli Police együttes nagyot alkotott. Legismertebb daluk talán éppen ez, amelyik egyébként nemcsak a dallam invenciózus megtalálásával, hanem azzal is kitűnik, hogy nem egy átlagos szerelmes dalnak sikerült: benne a többi slágertől eltérően valóban szép, emberi érzelmek fedezhetők fel. Minden bizonnyal ez a motívum Sting kiegyensúlyozott, érzelemgazdag személyiségéből fakad.