Bemelegítő skálák - picado

 

A basszusgitár technikai megközelítése

Bemelegítő skálák

Páros számú pengetések

Páratlan számú pengetések

 

A basszusgitár technikai megközelítése

 

Alapozáskor kétféle lehetőségünk van: a basszusgitárt vagy pengetővel, vagy ujjakkal szólaltatjuk meg. Az utóbbinak még számos variánsa létezik, ilyen például a slap-pop és a tapping-technika, amelyeket azonban nem tartok alaptechnikának. Ebben a pillanatban tehát elválnak egymástól a módszertani ismertetések és külön fejezetbe kerülnek:

Ha basszusgitárunkhoz pengetővel közelítünk, a módszertan máris kidolgozott, hiszen a Pénzes-féle gitáriskola szólótechnikai része erre kiválóan alkalmas. Én (nagyjából) ugyanazt meg tudom tenni basszusgitáromon, mint szólógitáromon és ezt potenciálisan akkor is meg tudtam tenni, amikor életemben először fogtam kezembe basszusgitárt. Behozhatatlan előnynek bizonyult ez.

 

Tehát a pengetési elvek lényegében nem különböznek a szólótechnikától:

  1. Ha külön utasítás nem jelzi, húrváltástól független, folyamatos és hangos fel-, és lepengetés.

  2. Az alapskálák „technikai” gerincét a tercek (trichord-szerkezetek) alkotják.

  3. A fekvésváltás nem számít, bátran alapozhatunk rá.

  4. Nagyterc esetén (· · ·) a kötelező ujjrend 1-2-4, ettől nincs eltérés.

  5. Alapértelmezésben kerüljük az üres húros pengetéseket, mert az üres húrokat nem lehet tompítani. Ezzel szemben az egyhúros gyakorlatoknál a központban éppen az üres húr van. Tehát a kivételből is lehet hasznosság, ha kellően szabályozott.

  6. Alapértelmezésben egy ujjal csak egy hangot fogjunk le (1 ujj - 1 hang szabály).

  7. Sohasem a gyorsaság, hanem a kidolgozottság a fontos. Soha ne gyakoroljunk gyorsan!

A fenti alapelvek változása basszusgitár esetében:

Ha basszusgitárunkhoz ujjpengetéssel közelítünk, a fenti alapelvek éppúgy érvények maradnak és már csak a megfelelő minőségű ujjpengetés felől kell döntenünk. Ezzel kapcsolatban számos módszer született. Van aki 3 ujjal penget, ez a pengetési mód aztán óriási előnyt jelent a játékos számára, bár azt hiszem, hogy a lehető legnehezebb kigyakorolni. A legáltalánosabb megoldás azonban a 2 ujjal való pengetés. Gyorsan vessünk egy pillantást az ujjak elnevezéseire, amelyet én "hagyományosan" a flamenco-módszertanból kölcsönzök.

 

Pengető kéz:

Játszó kéz:

  1. mutatóujj

  2. középső ujj

  3. gyűrűs ujj

  4. kisujj

Voltaképp a folyamatos és hangos fel-, lepengetés bevált szabályát kell átültetnünk ujjpengetésre, amely itt folyamatos imimimi... pengetésben fog megmutatkozni. Ez leginkább a flamenco zene picado-technikájára hasonlít, amelynek művészi kivitelezését Paco de Lucía-nál is láthatjuk.

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Fontos!

Tehát még egyszer: főként alapozáskor és ha külön utasítás nem jelzi, húrváltástól független, folyamatos és hangos imimimi... pengetéssel gyakoroljunk.

 

Miért furcsa kezdetben ez a folyamatos imimimi... pengetés?

Mert pengetés közben húrváltáskor hajlamosak vagyunk mm vagy ii pengetésre. Ez azonban szó szerint derékba töri a pengetés folyamatosságát, azaz lendületét. Ezt mindenképpen el kell kerülni, mert gyors és biztonságos játéknál a legfontosabb momentum a technikai folyamatosság. Erről részletesen írok a "Filozófiai" megközelítések című fejezetben.

 

Mindeközben a másik oldalon, a játszó kezünk csuklóját -szintúgy már részletezett és remélhetőleg megszokott módon-, alaposan fordítsuk be olyannyira, hogy a játszó kéz hüvelykujja a gitár nyaka felett ne lógjon ki. Ekkor csuklónk a nyak alá teljesen be van fordulva és az ujjak szinte merőlegesen érik a basszusgitár fogólapját.

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola

Pénzes-féle Basszusgitáriskola

 

Bemelegítő skálák

 

A bemelegítő skálákat nemcsak bemelegítés céljából érdemes gyakorolni; én kezdő tanítványaimnál rajtuk gyakoroltatom ki az alapvető technikákat. Ez hasznosnak tűnik, mert így a tanítványnak nem kell zeneiségre (azaz konkrét zenei skálaszerkezetre) koncentrálnia, pusztán a helyes technikára. Ezen alapelvek figyelembevételével gyakoroljuk ki az alábbi bemelegítő skálákat. Csupán kényelmi szempontok miatt én mindegyiket A hangra transzponáltam.

 

Páros számú pengetések

 

1-2

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2

 

 

1-3

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-3

 

 

1-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-4

 

 

1-4 nagyterc

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-4 nagyterc

 

 

2-3

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 2-3

 

 

2-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 2-4

 

 

3-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 3-4

 

 

Mindeddig a folyamatos imimimi... pengetés problematikája nemigen mutatkozott meg. Ez azért lehetséges, mert a probléma leginkább olyan esetekben jelentkezik, amikor 1 húrra páratlan számú pengetés jut, azaz 1-3-5-7-9, stb. Jegyezzük ezt meg és figyeljünk rá!

 

Páratlan számú pengetések

 

1-2-3

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-3

 

 

1-2-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-4

 

 

1-3-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-3-4

 

 

1-2-4 nagyterc

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-4 nagyterc

 

 

2-3-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 2-3-4

 

 

S végül mind a 4 ujjra:

 

1-2-3-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-3-4

 

 

Fontos kiemelni a 3 alábbi ujjrendet:

 

1-2-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-4

 

1-3-4

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-3-4

 

1-2-4 nagyterc

Pénzes-féle basszusgitár tükörkép - 1-2-4 nagyterc

 

Később majd láthatjuk, hogy az összes alapskála felépíthető a fenti 3 ujjrend kombinációiból. Természetesen a központi honlap Nem zenei skálák című fejezetcsomagjában ismertetett összes szólógitáros (standard hangolású 6 húros) skála szintúgy kigyakorolható basszusgitáron.