Dalok basszuspengetéssel

 

Bevezetés

Lista

Kezdő

Közép

Haladó

 

A szerzői jogi állásfoglalások a központi honlap Szerzői jogok című fejezetében tanulmányozhatók.

 

You can read copyright statements in the chapter Copyright.

 

Bevezetés

 

A puding próbája az evés alapján és egy új, fiatalosabb lendülettel örökzöld slágereket, valamint aktuális zenei csemegéket fogunk feldolgozni a Pénzes-féle basszusgitár-módszertan alapján és a zenei örömszerzésen felül azt is be fogjuk ezzel bizonyítani, hogy igenis lehet logikus, rendszerezett, egyszerű matematikai szabályokon alapuló módszertannal "ösztönös" zenét tanítani. Majd meglátják!

 

Addig is tisztáznunk kell néhány fontos dolgot:

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Gondolkodj!

Milyen zenét ismerünk és hogyan akarjuk lejátszani?

 

A basszusgitár az én szakmai ítéletem szerint arról szól, hogy egy együttesben vagy minimum egy dobalap felett kísérjük le hangszerünkkel kedvenc dalaink basszusmenetét. Egy átlagos dal ugyanis a következő zenei összetevőkből áll:

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - A zene rétegei

 

A basszusgitár feladata (az elenyésző kivételeket nem számítva) a kíséret basszusrészének a megvalósítása, azt hiszem ebben egyetértünk. Az alábbi, megtanulandó dalok fejezetei tehát erre fognak koncentrálni.

 

A dalok válogatásánál főként pedagógiai célok vezéreltek, tehát megpróbáltam őket úgy összeválogatni, hogy egyszemélyes használat során is a tanuló számára folyamatos és logikus fejlődést biztosítson. Ettől függetlenül a dalválasztásban nyilvánvalóan vannak szubjektív tényezők, bár azért nem túl sok. Igyekeztem a saját zenei ízlésemhez mérten általam értékesnek minősített dalokat feldolgozni.

 

Joggal érheti vád a honlapot, hogy a dalok feldolgozása túl sablonos, azaz sokszor hiányzik belőlük a zenei "feeling". Ne felejtsük el, hogy egyrészt ez egy oktatási módszertan és nem pedig egy koncert vagy egy önmutogató YouTube-videó, másfelől pedig a sablonosság mindig is lényeges része volt és marad a Pénzes-féle módszertannak. Ha valami sablonos, akkor az jóval könnyebben tanítható, mert kizártuk az oktató személyiségét. Magasabb szinten persze a sablonokat majd úgyis el kezdjük variálni, sőt annyira szét fogjuk azokat improvizálni, hogy jobb esetben mi sem ismerünk rá.

 

Pénzes-féle Basszusgitáriskola - Fontos!

A dalok feldolgozása előtt mindenképpen olvassuk el és értsük meg a Ciklus és a kör című fejezetben leírtakat!

 

Lista

 

Kezdő

Közép

Haladó