Rock and roll sablon
A szerzői jogi állásfoglalások a központi honlap Szerzői jogok című fejezetében tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
A dalok feldolgozása a honlapon sokszor túl sablonos, azaz hiányzik belőlük a zenei "feeling". Ezt már kommentek többször jelezték. De ne felejtsük el, hogy egyrészt ez egy oktatási módszertan és nem pedig egy koncert vagy egy önmutogató YouTube-videó, másfelől pedig a sablonosság mindig is lényeges része volt és marad a Pénzes-féle módszertannak. Ha valami sablonos, akkor az jóval könnyebben tanítható, mert kizártuk az oktató személyiségét. Magasabb szinten persze a sablonokat majd úgyis el kezdjük variálni, sőt annyira szét fogjuk improvizálni, hogy jobb esetben mi sem ismerünk rá.
Egy ilyen sablont gyakorolhatunk be ebben a fejezetben, amely egyébiránt lelassítva-felpörgetve egyaránt kiváló kísérő alap a blues-alapú zenék esetében (lassú blues, rock and roll, shuffle, swing, stb.). Először nézzük meg sablont videóban, lassan feljátszva, majd kottaformátumban:
A letölthető, .rar-ba csomagolt, .mus kiterjesztésű kotta a Finale Notepad 2003 ingyenes alapszintű kottaszerkesztő programmal nyitható meg és játszható le. A program telepítője elérhető a központi honlap Letöltések és hasznos anyagok című fejezetében.
Láthatjuk, hogy a sablon violinkulcsban került lejegyzésre, amely a Kottakonvertálás című fejezet összefüggéseinek megértése után basszusgitáron is könnyen feldolgozható lesz.
Hisszük-nem hisszük, a sablon szabványos skálaszerkezete az A-mixolíd, ebbe vagy a hozzá tartozó alapskálába beletéve a sablon nagyon kényelmesen lejátszható. Az érthetőség kedvéért az összes, A-mixolídhoz tartozó alapskálát ideömlesztem, persze nem mindegyik használható fel, hiszen a felső skálák már hangmagasságban jóval feljebb vannak a sablonénál:
A-mixolíd - teljes
A sablon lejátszási módja a dupla pengetésre épül (minden hangot kétszer pengetünk); ez a skálavariációk következetes kigyakorlásánál már alaposan ki lett gyakorolva.
Meglehet, hogy a sablon sokak számára gyors rock and roll esetében kissé "sűrűnek" lesz értékelve basszusgitáros kíséretként. Ám mivel az alapakkordok jók, valamint a cél a sablon ízléses továbbvariálása, ezt a tapasztalt gyakorló basszusgitáros már képes zökkenőmentesen megtenni.
R & R kíséret A-ban - Sablon 1 ciklus = 2 pengetés
Bevezetés
(↓) A - D - A - A
Bevezető kör
(1) D - A
(1/2) E - D - A - E
A klasszikus blues-kör
(2) A
(1) D - A
(1/2) E - D - A - E
...