Európa - Varga Miklós
A szerzői jogi állásfoglalások a központi honlap Szerzői jogok című fejezetében tanulmányozhatók.
You can read copyright statements in the chapter Copyright.
Először hallgassuk meg a dalt:
A dal hangneme A-moll, amelynek basszusgitáron lecsapódó teljes skálaszerkezete a következő...
Ha nem kívánjuk a dal basszuskíséretét vészesen túlbonyolítani, ebből a skálatömegből elég csupán 1 alapsablont kiválasztanunk:
F-líd
A basszusmenet pengetése nem oly egzakt, mint jónéhány dal esetében (például Billy Idol - White wedding), ez voltaképpen a dal középgyors hangulatából következik. De ne felejtsük el: igazából sohasem pengetési sablonokról beszélünk, hanem akkordokra jutó, jól behatárolható időszeletekről. Ezért van létjogosultsága annak, ha a teljes dalszerkezetben nem adok meg pengetési sablont, csupán ciklusszámot (ami ugye az időszeletek hosszát reprezentálja). Az alapciklusszám pedig a dalhoz tartozó egyik folkgitár-sablon, a tábortűzi.
Az akkordmenet alaphangjai kíséret szempontjából mindig a legfontosabbak, de a hangok közötti részeket a fenti alapskála-sablont felhasználva ízlésesen és improvizatív módon ki tudjuk tölteni; a videón ezt korlátozottan szintén megmutatom.
Ugyanakkor a dal egyéb, zeneileg szintén értékes átvezetéseket is tartalmaz, ezeket az egyszerűsítés és oktathatóság miatt nem játszom be.
A bevezetés és átvezetésben van egy gyors A-moll és G-dúr akkordváltás, ezt (Am → G) jelzéssel jelölöm.
A basszusszólam később lép be, a basszus által nem játszott részt kék színnel jelzem.
Európa - Varga Miklós - 4 ciklus
Bevezetés
Am (3) - (Am → G)
Versszak
Am - G - Am - G - F - C - G
Átvezetés
Am (3)
(Am → G)
Versszak
Am - G - Am - G - F - C - G
Átvezetés
Am (3) - (Am → G)
Refrén
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C
G (↓)
Am (↓)
Versszak
Am - G - Am - G - F - C - G
Átvezetés
Am (3) - (Am → G)
Versszak
Am - G - Am - G - F - C - G
Átvezetés
Am (3) - (Am → G)
Refrén
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
Szóló - transzponálás
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
Refrén
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
F - C - G
Am (3) - (Am → G)
Am (3) - (Am → G)
Am (3)
Am → G (↓)
Am (↓)
Egyszerű, mégis világszínvonalú dal ez, simán lehetett volna az EU himnusza. Persze az angol, német, francia zeneüzleti lobbi távolsága és nemzeti belterjessége miatt erre esélye sem volt. Kár érte és bánhatja Európa is...