Kérdések és válaszok
"Először is szeretném megköszönni önnek a remek online oktatást, amely ugyan csak demo-verzió, de nagyon sok hasznos dolgot meg lehet tanulni belőle. Vettem egy basszusgitárt és az ön tananyagából tanultam. 1 hét alatt egész komoly fejlődést éreztem magamon, igaz napi 5-6 órát kezemben van a gitár, de élvezem, hogy gitározhatok. Viszont van néhány dolog, amit nem értek. Valahol a honlapján azt olvastam, úgy kellene lefogni a húrokat, hogy mind a 3 érintőközön rajta tartom az ujjamat, ám ezt én képtelen vagyok megtenni. Tehát ha nem tartom rajta az ujjaimat, akkor hibás az egész dúr skálám? Próbáltam mindenhogy, de sehogy sem sikerült 3,5 bundnál többet lefogni.
Másik kérdésem az lenne, hogy próbáltam úgy tartani a bal kezemet, ahogy
azt helyesnek tartják legtöbben, de ez nekem csak azt eredményezte, hogy
úgy éreztem, majd' kitörik a csuklóm, ráadásul az ujjaim kissé a középső
ujj felé görbülnek, így ha szabályosan fogom a gitárt, még kisebb
távolságot tudok lefogni. Akárhogy próbáltam, nem sikerült kényelmessé
tennem a gitárfogást, sőt olyannyira kényelmetlen volt, hogy 1-2 percnél
tovább nem bírtam, pedig rengeteg képet és videót megnéztem különböző
gitárosok gitártartásáról. Ezért én félig marokra fogtam a gitárt és kissé
döntve tartom az ujjaimat. Körülbelül úgy, mint ezen a képen...
Forrás - Source: www.youtube.com/watch?v=SlqRkTLWtxw
...csak ennél függőlegesebben. Nem tudom ez megfelelő lehet-e, vagy
mindenképpen erőltessem a helyes gitártartást?"
A kérdések valójában az optimális kéztartással kapcsolatosak. Természetesen lehetséges kissé lazább kéztartással is játszani, úgy ahogy a képen láthatjuk, a különbségek azonban gyors játéknál ki fognak jönni, bár a lassú basszusmeneteket nyilvánvalóan ezzel a laza kéztartással is meg lehet szólaltatni. Egyik nagyon fontos szólótechnikai alapelv (és ez igaz a basszusgitárra is), hogy a kényelem sohasem lehet szempont, kizárólag a kézfájdalom az. Ez azt jelenti, hogy a kényelmetlen (de optimális) kéztartás csakis akkor függeszthető fel, ha az kézfájdalommal jár együtt. Persze a fájdalmak között is van különbség. A főként a lazításoknál jelentkező tompa, de nem tartós fájdalom egyrészt elviselhető, másrészt nem sérülést jelez, a metsző, éles, hasogató fájdalmat azonban mindig komolyan kell vennünk. Tipikusan így kezdődik ugyanis az ínhüvelygyulladás. Javaslom, hogy gyakoroljon az Ön által kényelmesnek ítélt kéztartásban, de rendszeresen, rövid ideig feszegesse csuklóját az általam javasolt módszer szerint. Azaz a gitártartások közötti választást nagyobb technikai jártasság elérésével hagyja későbbre. Egyébként nyugodtan feszegethetjük csuklóinkat, az a dolguk, hogy lazuljanak (bizonyos határok között).
A fenti kép más szempontból is gyanús nekem: láthatóan a 2. és 3. ujjak túlságosan össze vannak tapadva (ugyanakkor a 4. ujj el van távolodva a fogólaptól). Ez tipikus kezdő tanítvány hiba, nevezetesen az ujjak egymástól való függetlenítésének problémája, illetve a csukló indokolatlan forgatása. Ezzel persze NEM állítom, hogy a fenti gitáros kezdő lenne, csupán azt, hogy kéztartása inkább amatőrökre jellemző kéztartás.
Még egy utolsó megjegyzés: a legtöbb gyakorlási sérülés legtöbbször nem túlnyújtásból, hanem túlerőltetésből ered, ami viszont túlgyakorlás eredménye. Ebből a szempontból az egyik legalattomosabb hangszer éppen a basszusgitár, mert rajta a játék egyértelműen nehéz fizikailag. Nekem volt már olyan basszusgitáros hölgytanítványom, aki a lelkesedéstől túlpörgött módon esett neki hangszerének és szó szerint belegyakorolta magát egy olyan ínhüvelygyulladásba, amely után évekig le kellett tennie a hangszerét.