Kérdések és válaszok
"Egy fontos kérdésben szeretném kikérni a véleményét!
14 éves koromban kezdtem el gitározni, úgy volt, hogy majd a basszussal
foglalkozom, de néhány zenekar hatására a szólógitár mellett döntöttem.
Eleinte nagyon jól ment, a tanárom is nagyon dicsért. Aztán később
megakadtam egy ponton, aminél már nem tudtam továbblépni és sajnos fel
kellett adnom. Mint kiderült, a kezem miatt volt, ugyanis a singcsontom a
kelleténél rövidebb, így a csuklóm el van mozdulva, de nem éppen
előnyömre. Azt hittem ez nem fog zavarni, de később a bonyolultabb
pengetésekre már képtelen voltam, pedig fél évig (!) próbálkoztam új
technikákkal, mindennel. Most pedig úgy döntöttem, hogy szeretnék
elkezdeni basszusgitáron játszani, nagyon eltökélt vagyok. Nem tudom
elképzelni az életem gitározás nélkül. Mivel a pengetős módszer nem jött
be, ujjal szeretnék basszusgitározni. A kérdésem a következő: Ön szerint
mennyiben hátráltatna a kezem? Érdemes-e venni gitárt, tartozékokat,
holott lehet, hogy ugyanott kötök ki, mint legutóbb?"
Ezúton ajánlom a Te és mindenki figyelmébe a karok nélkül született Tony Melendez gitáros-énekest (!). A videó megnézése után azt hiszem már nem lesznek további kérdések, így jó gyakorlást kívánok mindenkinek és ahogy Tony mondta: tekintsen mindenki saját karjaira Isten különös ajándékaként...