Kérdések és válaszok
Megtaláltam a honlapját és ledöbbentem azon, amit a basszusgitár-kéztartásról
írt. Ha jól értelmezem, ön szerint még az 1. fekvésben is a kisujjat kellene
használni a 4. bund lefogásához?! Remélem csak én értettem félre, különben ez
nagy butaság lenne...
Mindenekelőtt köszönöm a megjegyzést, mert azonnal szét is választja az Ön által tanultakat és a Pénzes-féle módszertan gyökeresen új szemléletmódjait. Az utóbbi valóban sokszor döbbenti le a szokásokba merevedett olvasót, oly mértékben, hogy az zavarodottan csak dadogni tud és azonnal mindent marhaságnak minősít, bár szent meggyőződésem: az ilyen olvasók első körben egyszerűen nem is értik meg az általam leírtakat.
Ezek szerint Ön erről a technikai lehetőségről még nem is hallott, holott -feltételezve, hogy szintén tapasztalt, a lehetséges technikákat alaposan végigpróbáló basszusgitáros, hiszen határozott szakmai véleményei vannak-, Ön előtt évek óta szintúgy ott hever 1 db F-dúr skála...
...amit vagy így vagy úgy, de azért le kéne játszani. Ha Önnek az eddig ráfordított 9650 munkaórából (csak becslés) egyszer sem jutott eszébe, hogy az F-dúr skála első 3 hangját (F-G-A) megpróbálja legalább egyszer 1-2-4 ujjrenddel megoldani, nos, azt hiszem ez nem az én bajom.
Az Ön által kifogásolt technikát (általam használt neve 1-2-4 nagyterc vagy trichord)...
...a magam részéről folyamatosan és zökkenőmentesen használom (illetve minden haladót titkon erre biztatok). Gondolom ez még nem butaság kategóriája, inkább a gyakorlottságé, mivel attól függetlenül, hogy Ön milyen szinten van, én olyat tudok mutatni, amit Ön nem. Ezzel persze nem kérkedem, csupán mint lehetőséget említettem meg, NEM mint kezdők számára kötelező alaptechnikát. Ez egyébként egyértelműen kiderül, ha legalább elolvassa a bevezető szöveget, hiszen utalok az F-dúrt helyettesítő üres húros E-lokriszi skálára. Nyilvánvalóan a kezdők -ez külön ki lett hangsúlyozva-, természetesen még képtelenek a technika kivitelezésére, éppen ezért vannak publikálva egyúttal az üres húros skálák is eme nehéz technika skálahelyettesítésére. Ellenőrizzük ezt le (a szöveget is)!
Ám ha kételyeink támadnak egyes oktatók szaktudása felől, mikor vagyunk a legbölcsebbek? Ha minden lehetséges technikai szerkezettel számolunk és mindegyiket kigyakoroljuk, a választást pedig későbbre, magasabb technikai szintre hagyjuk. S a döntés mindenféleképpen a miénk, azaz a mi felelősségünk.
Ami tehát Önnek butaság, az nekem szimpla analitika, amely garantáltan többféle
és jóval logikusabb nézőpontot eredményez, mint a hagyományos szokáskötegeket. Tulajdonképpen ez a
Pénzes-féle módszertan: nyers analitika, azaz a teljes lehetőségek felvázolása,
amivel aztán azt kezd a gyakorló, amit csak akar. Elvégre egy F-dúr skála a
basszusgitáron így néz ki optimális elrendezésben...
...nem máshogy, amiről én igazán nem tehetek. Vagy ide tehetjük még az F-dúr teljes skálát is:
Ezen a 24 bundos basszusgitár-tükörképen az 1-2-4 nagyterc technika számolásom szerint 22 helyen fordul elő!
A temperált hangrendszer összes (12 db) hangnemének lejátszása esetén nagyjából ugyanez a végeredmény.
Tehát meg kell kérdeznem: "Mondja, Ön mit csinál gyakorlásai során, mindvégig 1-2-4 nagytercet kerülget?"
Szóval, legfeljebb ujjrendekben és technikai szerkezetekben tudunk elvitatkozgatni, ám ha Ön képtelen lefogni a kérdéses szerkezetet, akkor arról sem, mert abban az esetben Önnek 2 választási lehetősége maradt:
1. az üres húros skálák bevonása, ám ezek nem alkalmasak helyettesítésre azon hangnemeknél, amelyekben nincsenek E-A-D-G hangok, azaz a basszusgitár üres húrjai. Ön például -mivel fenntartásaiból következtetve képtelen lefogni az 1-2-4 nagytercet-, egy 6 keresztes Fisz-dúr skálát...
...kénytelen helyettesíteni egy 1. fekvéses Eisz-lokriszi skálával:
Sőt, helyettesítésre Önnek a Fisz-dúr következő, 2. skálafoka sem megfelelő (Gisz-dór)...
...mert az szintén tele van 1-2-4 nagyterccel. Marad a skálaollózgatás, aminek egyetlen technikai feltétele, hogy ne tartalmazzon 1-2-4 nagytercet (ez a követelmény már önmagában véve abszurdum), éppen ezért Ön csak igen nehezen tudja lekísérni például Cher - Beleive című világslágerét (mert ez a dal szintén Fisz-dúr hangnemű).
2. Második lehetőség pedig, hogy az ujjaival ugrál az át nem ért bundok között. Ez viszont nem túl elegáns megoldás, ráadásul nagy sebességeknél nem működik.
Megjegyzem: bármennyire vájtfülű volt itt minden zenész, ezt a mélyrepüléses analitikai megközelítést eddig senki nem tette meg.
Összefoglalva: egy F-dúr trichord skála (a kérdéses technikai
szerkezet)...
...kiválóan helyettesíthető egy üres húros E-lokriszi skálával:
Annak azonban, aki nem tudja lefogni az 1-2-4 nagytercet a basszusgitáron, más lehetősége nincs is. Ez az ő baja, amit viszont kellő ujjtágítással meg tud szüntetni.
Ráadásként íme egyik online basszusgitáros tanítványom kéztágulása nagyjából 1 év Pénzes-féle módszertan után, amelyet persze aktívan, mondjuk egy F-dúr teljes skálánál is fel tud használni: