Az öthúros basszusgitár I.
Bevezetés
Nemrégiben egyik új tanítványom egy öthúros basszusgitárral állított be. Bevallom őszintén, hirtelen fogalmam sem volt, hogy milyen húrral lett kibővítve a standard négyhúros basszusgitár, elvégre nem vagyok a basszusgitár avatott szakértője, de a problémák hamar tisztázódtak: a legvastagabb E húr alá került egy még vastagabb, szinte hajókötél átmérőjű és megközelítőleg ugyanolyan hangzású H húr, amely által ez a gitár a héthúros, az én rendszerem elnevezése szerint nu-metal szólógitárok kísérőhangszerének lett dedikálva. Először zavarba jöttem, hogy akkor milyen skálaszerkezeteket fogok én itt tanítani, aztán eszembe jutott a saját fejlesztésű OSIRE-OBRE, amely élből tudta ezt a speciális basszus-alaphangolást is. Boncoljuk szét most ezt a gitárt!
Forrás - Source: zibass.com
Az az igazság, hogy nem vagyok a basszus hangtartományának feltétlen megszállottja. Bár ez a regiszter rendkívül fontos a zenében, hiszen a basszus adja a fő tonális alapot, de éppen emiatt legtöbbször pontosnak és stabilnak kell maradnia, ezért nem "szállhat el" olyan mértékben, mint egy szólóhangszer. A masszív tonális alapnak nekem már a legalsó E húr is tökéletesen megfelelt és most itt van még egy fél oktáv lefelé. Ráadásul új tanítványom hangszere nem volt jó minőségű, így rajta ez a szubkontra hangtartomány úgy hangzott, mint a Yellowstone nemzeti park kénköves gejzírének fortyogása: hangmagassága ugyan nem nagyon volt érzékelhető, csak valami kísérteties, gyomorszerű morgás jött ki belőle.
Szóval, igazi zenei élvezet volt gyakorolni rajta! Tulajdonképpen megfelelően felerősítve infrahangfegyverként is kitűnően funkcionálna ☺, hiszen az ominózus H húr temperált hangfrekvenciája (ha jól számolom) 30,86 Hz.
A technikai skálaszerkezetek érdekessége, hogy ez az első alkalom, amikor hivatalosan, tehát nem teoretikusan, azaz a Pénzes-féle elvont analitika eszközeivel szemlélhetjük meg egy kizárólag kvart hangolású gitár belső skálaszerkezeteit, hiszen a húrok hangolása:
H kvart E kvart A kvart D kvart G
Ezen hangolás előnyeire már felhívtam a figyelmet a Basszusgitár hangolása című fejezetben, most itt az idő, hogy az OSIRE-OBRE segítségével a felvázolt elméletet a gyakorlatban is kipróbáljuk.
Először nézzük meg a törzshangokat, tehát a zongora fehér billentyűit az öthúros gitáron:
Ebből a szakértői szem már képes kiszúrni, hogy eddig még nem látott skálaszerkezetekbe akadtunk. Mivel a legalsó húrunk H hangról indul, ezért a C-dúr (fehér billentyűs) skála kiváló a skálaszerkezetek felvázolásához.
Az avatott szemlélőnek feltűnik, hogy az alapskálák (a jelen esetben a C-dúr skála) esetén már nincs az a félhangnyi jobbra tolódás, amely olyan zavaró az alábbi, klasszikus gitár G és H húrja között:
Jegyezzük meg, hogy szinte az összes szólógitáros ujjrendi probléma emiatt a nagyterc hangolási különbség miatt keletkezik!
Nos, a hangolási következetesség miatt itt már erről nincs szó, ami tehát kiválóan felhasználható technikai skálakoherenciát eredményez, legalábbis az alapskálák esetében. Ezek után nincs más dolgunk, mint felvázolni a C-dúrhoz tartozó 7 alapskálát!
A kvart hangolás azonban megváltoztatja a pentaton skálák technikai szerkezeteit is. Ebből a szempontból az eredeti gitárhangolás nem volt rossz, hiszen például a moll-pentaton 1. fokának 1. ujjra jutó hangjai eddig éppen egymás alatt helyezkedtek el:
Kvart hangolásnál viszont elkerülhetetlenül egy félhanggal balra tolódik...
...amely által fellép az, amely eddig a pentaton skálák esetében még semelyik, standardhoz közeli hangolásra nem volt jellemző: a pentaton 1. fok sajnos 5 fekvésnyi terjedelműre tágul! Ez bizony enyhén szólva nem optimális, legalábbis nem a pentatóniánál.
Ebből azt a szomorú és egyben tragikus következtetést vonhatjuk le, hogy valójában nem létezik olyan optimális gitár alaphangolás, ami egyformán jó volna a zenéhez szükséges összes technikai skálaszerkezetre (ezek: pentatónia, alapskálák, harmonikus moll).
Hát ezzel együtt kell élnünk, bár most úgy tűnik, emiatt nem fogok aludni hetekig...
Totálisan rezignáltan... most vázoljuk fel... a csontig rágott... C-pentaton skálafokokat.............
Először a C-pentaton teljes (bár voltaképpen ezután kit érdekel)...